Úgy döntöttem tényleg a blog lesz a legegyszerűbb és leginkább expeditív megoldás, ezért itt adok majd hosszabb, rövidebb de mindig garantáltan elfogult, és szubjektív helyzetjelentéseket. Itt említeném meg, hogy nagyon sajnálom édesanya, hogy ilyen billentyűzettel megáldott gépet vettünk neked. Ez valami borzalom. Szóval lesznek elütések.
Mivel egy blog nem blog valami mondvacsinált faszság nélkül, vagy kihívás, népnevelés, vagy a kultúra magasabb szintre való emelésének ígérete nélkül, ezért én is szerepet vállalok ebben, mégpedig oly vakmerő módon, hogy mindenből lesz benne egy csepp,
Szóval lesz itt kérem napi skót kifejezés rovat minden iromány végén, illetve a blog címe sem véletlen, lévén egy fogadalomnak állít oltárt. Szóval ha kibírom az egy évet, minden kedves olvasóm vendégem egy Haggiskonzervre, melyeket együtt fogyasztunk majd el. Nincs mismásolás! Na ha meg nem bírom ki, én eszek csak Haggiskonzvervet. De akkor TI fizetitek, mert csóró leszek. Akkor hát fussunk neki.
Mivel nem alszom egy ideje ígyseúgyse, a 4 óra alvás, amit hajnal 3kor szakítottam meg, szinte már nem is zavart. Despa kivitt a reptérre, intézett nekem elsőbbségi beszállást, na ez volt a vicces rész. Azt hittem időben becsekkoltam, meg minden, látom a 10es kaputól megyünk, de csak nem mondták még be, hogy menni kell, így nem megyek. Na mikor 5:45kor (amit elbambultam, és azt sem tudtam mennyi az idő) bemondjákm hogy akkor M. Kiss Bencét kéretik kurvagyorsan, akkor azért meglepődtem, hogy milyen személyes hangvételű dolog ez a speedybording. Hát persze nem az volt, hanem csak rám várt a többi 200 utas…Despa azt is mondta, hogy milyen uras ilyenkor egyedül ülve nézni a heringszerű mélyentisztelt utastársakat a buszon. Na én itt még 20ra lapot kértem, és egyedül utaztam az egész buszon. Az úr a pokolban is úr marad…
Az ót fasza volt, balomon egy beteg üzletemberrel, jobbon egy horkoló állattal. Azért csak csak bebólinottam én is. Fájt is mindenem a végére.
Volt egy átstartolásunk, utána pedig egy olyan landolás, hogy azt akár én is csinálhattam volna…kicsit pattogós lett.
Ezekután már nem hibáztam, csak rohadtsokat vértam, mivel :helyi idő szerint 7:30kor már a Lutonon voltam, és 14:15kor indult a kövi gépem. Persze a drop off sor nem létezik az easyjetnél, így 11:15kor szabadultam meg a dögnagy, és többé kölcsön nem kért bőröndtől.
Ezután reggeli. Despa azt is mondta, hogy ne számoljak, de pont egy magyar aki skóciába tart kuporgaqtni nem szorozna egyet a büfésorban állva? Bucsikám azt hitted, 800 sok
Itt ugranék egy nagyott. Skücia olyan mint otthonunk, csak több a sirály. De komolyan. Annyira nincs külföldérzésem, hogy már fáj. Hívtam a szállót, hogy küldjenek valakit értem a komphoz. Néhány miért? Kérdés után azt mondja küld. 15 perc várás után kérdem, khm, mi is van akkor most? Hát ő nem talált senkit. Na mondom, akkor taxizom. Szóval már taxiztam is. Uraság 3x. Pipa.
Igazából már most látom, hogyha ez agey igazi blog első posztja lenne, márt húzhatná is le a rolüót, vagy a szerző vághatná le az ujjait, de mivel netem nincs, újdonsült bartocskáim elmentek dolgozni, és amúgyis rohadt régóta ébren vagyom, és fekve össze tudnék esni lassan, na szóval így inkább mint leírok tiszta unalmasan, egyszer majd jó lesz visszaolvasni. Majd amikor nem egy dohos ágyban fekszem két elektromos melegatő között….de erről később.
Szóval megérkezek a szállodába, úgy éreztem magam mint lelkis porszem a gépezetben, mert hirtelen lövésük nem volt mit tegyenek velem, de úgy tűnt borítok mindent. Végül kaptam egy Rúni nevű idősödő marhavidám faszit magam mellé, aki énekelgetve, fütyürészve megmutatta a viccnek is rossz szobámat melynek egyertlen előnyem hogy még senkivel nem osztozom rajta…még. Erre volt is egyből egy dugós poénja, és élreztem, hogy nem az utolsó ilyen lesz ez.
Ő elment, mondta majd kavirnyoljak lent, és elap, megmutat mindent. Meggondolhatta magát, mert egyszercsak kopognak. Pólló nélkül, kigombolt sliccel, gondolva Rúni az nyitom, de egy kis szőkre töltötgalamb volt, akit gyorsan sikerült zavarba hozni ezzel. Felöltözésem után elhebegte, hogy őt küldték, hogy ismertessen. Kedves, aranyos, csacsog, de szerintem ő is csak tippeli, hogy miről. Lengyel, vannak vagy 6an onnan, a szobájuk teljesen otthonos, inkább lakás mint szoba. Szóval megmutatta, hogy mi merre, a hely mint egy labirintus. Már el is tévedtem egyszer. Kerestem, hogy a liftből hol száll ki a vér. (Ki érte?!)
A kaja tényleg faszán ízetlen, de ezzel a napi 1 szendóval még így is jó volt. Szobádban kell enned, kés nincs, kéz meg villa. Most tejszínes gombaszag van a hideg, 5 méteres belmagasságű, nyithatatlan ablakú szobámban.
Net nincs, vennem kell mobilnetet. Azért talán ezt nem így képzeltem. Persze feltöltőkártyás a net is bazzeg, tehát fotókat nem kaptok!
Holnap már melózom is 13:30-16:30 és 18:30-22:00ig. Koktélbár. Kivi leszek.
Van itt egy Stewie nevű isfőnök, erősen tetovált bal kézfejjel, de olyan baba ingujjgombbal, aminek a rendes neve nem jut eszmbe, hogy majdnem leloptam róla. Fura látvány, kurva gyorsan beszél, de úgy láttam az irodájában hogy egy képen erősen zöld sapkéban tart egy baszombagy gépfegyvert egy dzsungel közepén. Vele inkébb jóban leszek.
És itt jutunk el a ma nap szaváig. (erős holtverseny alault kji névtelen bakterunk, és Stewie között, de az utóbbi győzött, maja mögé utasítva a: „fó’é” na ez az ’óra negyvennyolt akart lenni. Stewieval viszont vagy 1,5 percig beszéltük, hogy van-e nekem „stá”-m? Mondom ha lenne se tudnéám, mert nem értem mit akarsz. Ht mondja stá. Szerencsére 1,5 perc múlva eszébejutott megrángatni az ingét, így mondhattam, hogy van, de a sört, jó esetben is.
Mindegy, lesz miben melózni holnap, majd adnak inget.
